A Zarándokokról

Nagyon kalandosan indul az életem... Megszületni - hazamenni Apához és Anyához az albérletükbe - visszakísérni Anyát a kórházba (hogy szegény Apát leszúrja a morcos doktor bácsi, amikor beszökdös Anyához) - aztán hazajönni ismét - aztán a kisszobából átköltözni a nagyobb szobába, pedig Apa mennyit ügyködött a macis bordőrön, meg a falimatricákon, meg a falfestésen... Hát, ami azt illeti, igazi Komáromi és igazi Oláh vagyok...
Apa ugyanis Ajkáról, kétgyermekes családból jön, és egyetlen szobában nőtt fel húgával, Katival, úgy, hogy édesapjuk a konyhában rendezett be magának egy kis sarkot, hogy a gyerekeknek legyen "külön szobájuk". Aztán Apa sokat dolgozott Balatonfüreden, majd elszegődött "kóbor vándorszínésznek". Szarvason tanyázott, majd évekig járta az országot, és találkozott a vidéki művelődési házak rendjével, a "vidéki gyerekekkel", akik bizony Apa meglátása szerint sokkal kevesebbet, aránytalanul kevesebbet kapnak európai szellemiségű kultúrából és színházi impulzusokból. Szerinte olyan lett az országunk, mint Csehov bácsi drámái... Moszkva, Moszkva...
No, ezen felbuzdulva Apa Veszprémbe települt egy kis időre, amíg elvégzi az ottani egyetem Magyar és Színháztörténeti szakát. Aztán a nyáron Pápára költöztek Anyával, hogy itteni gyerekeknek taníthasson drámát-színházat-játékot.
Anya Nagyszalontán született, éppen ott, ahol Arany János bácsi. Lelkész család gyermekeként igen gazdag lelki élettel töltődött fel, nagyon szeretett Erdélyben élni, szerette a Szilágyságot, ahol nagyszülei lelkészkedtek, és szerette a "sumér üdítőt" (az ottani öregek így nevezték, mert a Summernek nem volt túl sok értelme), és volt egy kis barátja ott, aki hamar visszaköltözött oda, ahonnan jött, és mindezek miatt Anya nagyon sokat tanult az életről és annak valódi értékeiről. A Ceaușescu-rezsim fonákságai őket is elérték, és amikor kitelepítették őket Monospetribe "szolgálatra", úgy döntöttek, nem jó ez így, nem adják meg magukat a rendszernek, és Magyarországra költöztek. Tatán, Kömlődön, Barcson éldegéltek régi parókiákon, és végül Csokonyavisontán telepedtek le, ahol egy szép nagy házat építettek maguknak.
Aztán amikor Apa egy kis, szakrális szobrokkal telezsúfolt panzió egy odújában lakott, és hiába tekergette a termosztátot, a bal karja mindig fázott a tető alatt, Anya meg Veszprémbe ment Egyetemre, ahol élte a kollégisták életét, egyszercsak egymásra találtak. Anya elment a Teleszterion Színházi Műhely tagfelvételére, és járni kezdett a tréningekre, amiket Apa tartott.
Aztán egy asztali beszélgetésnél véletlenül összegabalyodott a tekintetük. Aztán már nem tudtak egymástól elszakadni.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

Belőlem fognak nézni
Téged és egy kék tavat
S mit e földön nézni
Még szabad.

Visszaadok én mindent,
Ha visszaadni lehet,
De nem adom vissza
A szemed.

(Ady Endre bácsi)

És színházaztak - tornatermekben, lakatlan szolgálati szállásokon, erdei panziókban, hidegben-sárba, de nagy alázattal vitték előadásaikat mindenhová, egy egész csapatnyi emberrel. Azt mondják, soha nem cserélnének el egyetlen percet sem tengernyi lehetőségért cserébe sem. És szerelmesek voltak. És nem mellékesen három albérletet is megjártak, mire kikötöttek itt egy picit (vagy nagyon) Pápán. És otthonuknak tekintik a helyet, ahol járnak... mert nem az az otthonod, ami a tiéd, hanem az, amit magadévá teszel, azzal, hogy megölelsz ott valakit, és megpihensz vele egy kis időre. Apa, Anya... itthon vagyunk!