Kiskarácsony...

A világtörténelem és világirodalom legszebb, legmeghatóbb, legtöbb tanítást hordozó története Jézus élete, és azon belül is legmeghatóbbak a születéséről szóló történetek, mesék, versek, és az ezek körül kialakult szokások.
Apa gyerekként Karácsonykor mindig megnézte (és azóta is minden évben megnézi) a Legyetek jók, ha tudtok című filmet, mert azt mondja, az a film egyenesen a földre és a szemünk elé hozza mindazt, amit érdemesnek kell tartanunk ebben az életben, Krisztus tanításain alapulva.
Szeretet, elfogadás, irgalmasság, bűn és bűnhődés, no meg a legfontosabb:
"Legyetek jók, ha tudtok... a többi hiábavaló hiúság..."

Háááááát, megvolt az első karácsonyi ünnepem a Föld nevű bolygón! :D

Meg kell mondjam, nagyon vidám dolog ez. Több sokkszerű élmény is ért minket, muszáj kiírnom magamból. Előszöris nagyiék megleptek minket egy új hűtőszekrénnyel - jól fel lehetett tankolni az ünnepekre. :)

Persze a képen nem a hűtő látható, mert azért az nem annyira szép, mint Nagyi és Nagypapi. :)

Aztán megjött a gázszámla... :(
Na, erre Apa azt mondta, mi is inkább kimegyünk a Kisjézus mellé a jászolba.
Aztán elkezdődött a szigetelési akció - jelszó: a fél fok is köbméter, gyerekek!!! :D
De persze mindeközben azért ment a nagy buli, meg a vidámkodás, meg a takarítás... meg Apa sütött-főzött.
És a fa is elkészült lassan. Csupa-csupa kézzel készített díszítés... mint ezek:

Anya csinálta őket, Apa egyet készített, de szerinte nyomi lett, ezért csak a fa hátsó részére dugta. Azt mondta, egy síelő házimanó. Hm. Avantgárd, mi?

Aztán jött az ejtőzés. Mindketten itthon voltak végig, Apa már tavaly Karácsony óta nem szünetelt egyben egész hetet, ezért el is felejtette kicsit a telefonját. Néha sétáltunk a szép napsütésben, de remélem, egyszer még láthatok én is hólepte Karácsonyt.
Mindenesetre az első templomi túránkon is túl vagyunk, nagyon szép volt, a pápai Református Templomban voltunk Szenteste napján, nagyon aranyos műsort néztünk végig, amit helyi gyerekek csináltak. Én végig nagyon nyugodt voltam, le sem vettem a szemem Apáról...

És nagyon szerettem a dalokat és az orgona hangjait, olyankor behunytam a szemem, és csak élveztem a zenét.
Elcsitultam szépen - de hát mi lehetne más a szerepe egy templomi ottlétnek, nem? :D


A két ünnep alatt és között tehát nem engedtük be a külvilág akaratos követelőzését, csak a szép érzéssel érkező vendégeket - mert azok voltak bőven, és ez így is van rendjén!

Nagynéném, Kati, és unokatesóm, Florina is velünk költötték el a vacsorát.

Ő itt Apa régi barátja, a Zolika, vagy kevésbé ismert nevén: a Töki

Hát így teltek a napjaink...
Kívánok mindenkinek Boldog Új Évet, remélem, szépen terebélyesedik majd ez a blog, ha Apa és Anya újra visszapörögnek a valóságba. :)

Már érzem, hogy ez a hely, ahová megérkeztem, Apával és Anyával egy kedves kis sziget... ahogyan Dia írta nekik: "Maradjatok a következő évben, meg még 100 évig a szeretet szigete - ahogy eddig is azok voltatok"... :) Ez volt a legszebb jókívánságunk, hát ilyen lendülettel vetjük bele magunkat az Új Évbe, hogy méltók maradjunk a titulusra... :)

ANYAAAAAAAA! :D

Lám, lám... Anya oly hosszú kihagyás után újra kerékpárra ült!!! Apa mesélte, hogy Anyáról van egy kedvenc biciklis sztorija. Egyszer, egy Teleszterion Táborban a Somlóról gurultak le a csapattal. Apa rákanyarodott egy meredek útszakaszra, és akkor bevillant neki, hogy többeknek nem túl jó a féke!

Apa leugrott a bringáról, és elkiáltotta magát, hogy "ÁÁÁÁLLLLLLLJJJJJ!!!"...

De késő volt... Anya már nem tudta bevenni a kanyart, de még idejében katapultált, úgyhogy ő az úton, popsin, a kerékpár pedig a bozótban végezte...

Hihihi...

Szerencsére nem történt nagy baj, de gondolhatjátok... Apa azóta is jelszavakat küld Anya felé, ha kerékpárra pattan... Bozót! Szaltó! Katapult!... és a többi... Pedig láthatja ország-világ: Anya profi bringás!

Hanómanó a kis szundikáló:)

Annyi, de annyi minden történés van egy ilyen kicsi lény életében akár egy nap alatt is, hogy szinte lehetetlen megkülönböztetni a napokat...minden egy nagy történéssé folyik össze!Ami nem baj, csak bírjuk tartani a lépést a kis babócával!
Már visszamosolyog ránk, megfogja az ujjunk, (de nem reflexből, hanem mert szeretné:)és nagyon szépen tud nézni, ha elégedett, és kacagni is, bár azt még hangtalanul teszi. Egyre több hangot ad ki, (főleg, amikor a víziló matrica barátjával társalog)pl.: láá, ááá, háá, gá....óh, és elficereg a kiságyban, mindenképpen a rács felé...szóval jó érzés látni ezt a mindennapos fejlődést.

Általában szép ritmusban telnek a napok, de van egy két nap, ami nehezebb. Pocak?Front?Rossz közérzet?Pelus?Ilyenkor mindent végigzongorázunk, hogy mi lehet a baj...többnyire eltaláljuk:)Mikor Apa tartja a babát abban a bizonyos hasfájós-tartásban, azt nagyon szereti. Most tanul Hanna magától elaludni. Éppen ebben a pillanatban szenderedett el, néha ficereg, ellenőrzi, hogy itt vagyok, aztán visszaalszik. De az álmosság győz, remélem:)De a legtutibb,az a babakocsi..abban mindig jó szundikálni egy kicsit:)Sok a tanulnivaló...de nem csak Hannának, hanem nekünk is, mert arra, hogyan legyünk neki való szülők, bizony ő tanít meg minket, az apró kis rezdüléseivel!

A lelki étrendkiegészítésről

Na már most... az a helyzet, hogy mostanában sűrű az életünk. A pocakfájásom elmúlt, még kapdosok a levegőbe álmomban, továbbra sem szeretem a kiságyat, inkább szuszogjanak a fülembe, rendkívül mozgékony vagyok, imádom a képi ingereket, és ami a legfontosabb: szépen gyarapszik a súlyom. Apa és Anya imádják a hurkáimat. Jó sokat tornáztatnak, és jókat nevetnek rajtam, amikor arcmosásnál prüszkölök a fürdetővíztől. Meg amikor ízlelgetem a kamillás fürdővizet.

Már rászoktam arra, hogy ha hosszában raknak este az ágyba, akkor keresztben ébredek... :)

Tegnap volt az első Apás Napunk. Anya egész nap Veszprémben volt, este jött meg, és mindent Apa csinált. Délelőtt végigjátszotta nekem a Koplaló Mátyás és a Király Kis Miklós meséket, kb. 45 percben. Végignevettem az előadást, bár a 144vagymennyifejű sárkánynál picit pippült a szám.

Hiába, no, az ember gyermeke mesére termett. Csak ezt is, mint annyi mindent, elfelejtjük. Kár. Mert hiszen a mítoszalkotás elemi szükséglete az embernek. Adott kor világképe nem az intellektuálisan megragadott, józan ész és racionális gondolkodás számára lefordítható dolgokból áll csupán össze. Az ókori görögök hülyék voltak vajon? A keresztények is azok? A juhász a legelőn, aki azt mondta, öntse már nyakon az a kismalac azt a fránya farkast forró vízzel (hogy el ne fagyjon a termés), az is tudatlan, racionális gondolkodással még nem rendelkező bunkó volt csupán?
Agyonintellektualizált korunkban fordulhat csupán elő, hogy a kilenc éves gyerek odaáll Apa elé, és azt mondja: "Sanyi bácsi, most nem szeretnék játszani, mert demotiváltnak érzem magam". Milyen jó is, amikor nevén nevezzük a gyereket. Csakhogy attól még nem oldódik meg semmi. Ez éppen olyan, mintha pontosan tudnánk, mikor született Arany János, ki volt Edward király, milyen aktuálpolitikai üzenetet határozott meg a Walesi bárdok, és milyen verselési technikával, milyen rímformákkal operál a mű. Csak éppen nem éreznénk semmit, miközben olvassuk, hallgatjuk, netán eljátsszuk vagy lerajzoljuk. A gyerekek általában pontosan tudják, hogy mi az a kupac a szoba közepén, de amikor rájuk oltják a villanyt, mégis egészen mást éreznek... Mi is tudjuk, mit jelent a magány, de mennyire más, amikor éljük vagy érezzük.
Elhisszük-e, hogy a ráció rendet teremt? Hogy a körző és vonalzó segít megérteni Bóbita várának felépítését? Hogy a hadrongyorsító közelebb visz Istenhez? Hogy a legújabb fejlesztésű génkezeléses ültetvények segítenek a természettel való harmónia megtalálásában? Hogy a nemzeti ünnepek protokoll-látogatása segít megőrizni az identitásunkat?

Már mondtam - annyi dolog vesz minket körül, amihez semmi közünk, csak egyszerűen használjuk, mert funkciója van. Funkciója van a mikronak, a mobilnak, a villanykapcsolónak, az Eonnak, a Facebooknak, a hibrid autóknak... csak éppen nincs hozzájuk közünk. Intellektuálisan ismerjük őket. De nem látunk beléjük, és ami a legfontosabb: nincs hozzájuk mitikus világképünk. A plázához sem. A Tescohoz sem. De igazából már semmihez.
Lehet kapni síró játékbabát, hiperrealisztikus kivitelben, még böffen és kakil is (megszínezi a vizet, amit beletöltesz, és alul kiereszti). Van mini bevásárlóközpont, mini barkácskészlet, minikonyha, és mindez a legeslegeslegrealisztikusabb formában. Van virtuális farm is, meg virtuális életjátékok is. Minden mítosz és mese nélkül.

Barni

Apa mesélte, hogy az egyik unokatesóm, Barni, akit nagyon szeretnék majd jobban megismerni, mert nagyon jó fej fiú, egyszer sétálgatott Apával, gyúrt egy nagy sárgolyót, tűzdelt rá leveleket, és ráhelyezett egy csigát. Ez volt Cső, a csiga, a Csigabolygón. És egy csomó kaland esett meg vele.

Florina

A másik unokatesóm, Florina pedig egyszer, amikor a varjak nagyon károgtak a Várkertben Pápán, Apa kérdéseire válaszolva mondta el, hogy:
Flo: Nagyon hangosan kárognak.
Apa: És mit gondolsz, miért?
Flo: Mert rosszak.
Apa: Hogy lehetnek rosszak?
Flo: Nincs otthon a királyuk.
Apa: Hol van?
Flo: Angliában. A toronyban.
Apa: Mit csinál ott?
Flo: A másik varjú ellopta...
Apa: Mit?
Flo: Nem tudom. Csak vissza akarja szerezni.
Apa: És sikerül neki?
Flo: Túl magas a torony.
Apa: És nincsenek neki barátai, akik segíthetnek ebben?
Flo: Nincsenek. De van! Rakéta. Azzal megy föl.
Apa: Segítsünk neki mi is, és énekeljünk egy dalt!
NEM KELL MEGMAGYARÁZNI, HOGY EZEK MIT JELENTENEK, DE JÓK!!! SENKI NE FOGLALJA ÖSSZE A RÁCIÓ SZINTJÉN, MI EZ AZ EGÉSZ! JÓLESIK, ÉS KÉSZ! NEVETÜNK KÖZBEN, ÉLÜNK EGY KICSIT EBBEN A VILÁGBAN IS, ÉS KÉSZ!!!

Mert az az igazság, hogy a társadalmi berendezkedésünk egy dolog. A szabályaink egy dolog. Az élet csakazértsem egyféleképpen élhető! Az élet nem olyan, mint a menza, hogy azt eszed, amit eléd raknak! Aki ezt elhiszi, egész életet méltatlankodik az ebédlőjében, megtanulja kritizálni a konyhások főztjét, megtanul irigykedni azokra, akik házi kosztot hoznak becsomagolva, és csak néha örül, amikor mondjuk aranygaluska van, mert az az egyetlen, ami jó. Így aztán egyszercsak kimondja, hogy: "De jó volna más konyhán ebédelni...".
Kérem szépen! Az élet olyan, mint a svédasztal! Tessék válogatni, próbálgatni, ízeket keverni, néha merni szólni, ha az étel nem megfelelő, tessék használni a panaszkönyveketis, de azért arra is ügyelni, hogy ne rontsuk el a gyomrunkat!

ELSŐ 10-es FILMAJÁNLÓ (mert majd lesz még...)

Képzeljétek, Apa összeállított nekem egy kis filmajánlót. Azt mondta, nem mindegy, melyiket mennyi idősen nézem majd meg, de olyan filmeket válogatott nekem össze egy csokorba, amik őt sok jóra tanították, meg emberséges történetekként egy kis melegséget varázsoltak a szívébe.
Apa és Anya is nagyon szeretik a filmeket, de van saját elvük arról, hogyan, miért, mikortól kell filmeket nézni.
Az emberi agynak ugyanis minimum 5 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy egy adott képet folyamatosan szemlélve a vizuális információt élménnyé (tehát reflektált tapasztalássá) alakítsa. Minden ennél kevesebb ideig szemlélt dolog feldolgozatlan képi információként potyog belénk. A legtöbb esetben a filmek vágástechnikája egy-egy snitt szemlélését átlag 2-4 másodperces időintervallumban teszi lehetővé. Másfél órában ez irdatlan mennyiségű látott, de fel nem dolgozott anyaggá szerveződik. Ha ezt nem követi valamilyen feldolgozó (de nem értelmező!!!) folyamat, akkor rengeteg zaj kerül a tiszta információk közé.
Apa gyerekkorában még nem volt mindennap tévé, meg moziba sem lehetett akármikor elmenni. De ha a barátaival eljutottak egy-egy filmre, akkor amíg várták a buszt, az ajkai sávháznál végigjátszották a filmet, futottak, lövöldöztek, esküt szegtek, életeket mentettek - ami éppen műsoron volt. Akkor még nem tudták, de az "átmozgás" révén reflektálttá tették, saját testi tapasztalattá emelték a látottakat.
Mi, kisbabák, szeretünk elidőzni egy-egy képen, vagy tárgyon, vagy árnyékon, hosszú percekig is. Ezalatt nem bambulunk!!! Feldolgozunk, újrastrukturálunk, szemlélünk, keresünk az emlékeink között hasonló információkat, aztán rendszerezzük az újakkal együtt... ez azért jó, mert mi alakítjuk a feldolgozás folyamatát, míg egy kapkodó vágás esetén a film arra késztet, hogy "kapkodjuk a tekintetünket". Úgyhogy még minimum három-négy évig csak olvasni fognak nekem... No de ha eljön az ideje, azért lelopkodom Apa polcáról ezeket a DVD-ket, és megnézem én, mi fán terem az a film! Addig meg egyszerűen imádni fogom Anya altatódalait, Apa meseszinkronjait, meg a sok csilingelő zajt, ami kibuggyan belőlük - és aminek köszönhetően már én is tökre kacagós vagyok.
De most íme a kis ajánló (első köre), megszámozva, de NEM ranglistaként...

1. A Legyetek jók, ha tudtok című filmet régebben minden Karácsonykor levetítették. Apa azt mondja, aki ezt a filmet látja, az már nem is tud rossz ember lenni...
2. A Híd Terabithia földjére egy egyszerű, de gyönyörű történet barátságról, felelősségről és útkeresésről.
3. A Son of Rambow egy helyenként fura, de igazán jó humorú történet, megint csak a barátságról, meg arról, milyen értékrend fontos az emberi kapcsolatok terén. Ja, és Apa szerint a fiú a háttérben a 2000-es évek legzseniálisabb gyerekszínésze.
4. A where the wild things are komor hangvételű, vidámnak látszó, sokszor mégis félelmetes mese (?) álmokról, vágyakról, gyermekségről és... a gyermeki vadságról.
5. A következő mondatokért Hoffmann Rózsa néni gyűlölni fogja Apát, de Apa szerint a Harry Potter sorozat könyvben a világirodalom legszebb meseeposza, filmben pedig a filmtörténet legszebb meseeposza. És ebben a fiilmben játszik Apa kedvenc filmtörténeti főgonosza is, de nem árulja el, ki az!
6. A sokak által nem kedvelt The war című Costner.film Apa igazi kedvencei közé tartozik, sokban emlékezteti őt a gyerekkorára...

7. A Stand by me Apa életének egyik legfontosabb programfilmje. Azt mondja, ő is ilyen volt, és ilyen ma is... mindig elindult valamiért, és legtöbbször mást talált. Olyasvalamit, ami megmutatta magát. Mert az igazi értéket nem lehet felkutatni. Ha keresed, és megértél rá, akkor megmutatja magát.
8. A The Fall című filmet Apa nem kommentálja... látni kell...
9. A Végtelen történet anno Apa kedvence volt... árva fiú egy könyvvel a kezében meghódítja Fantáziát... hmm... :)
10. A Pan's Labyrinth egy rendkívül sötét mese, talán az egyik legfélelmetesebb és legvéresebb, ami vászonra álmodódott, de látni kell, mert elképesztően szép a világa, minden rútsága ellenére. Ja, és Doug Jones zseniális (e rendező több szörnyét is ő kelti életre)...

Óvóénekek

Amellett, hogy itthon sok vidám dolog történik, most egy kicsit másra is koncentrálunk. Kis barátnőm és teatársam, Kamilla gyógyulásának szurkolunk nagy erőkkel, és ennek apropóján a vicceskedő albumon túl egy-két óvóversikét is készítettünk itthon Apával.
A gondolat hihetetlen nagy energiákat képes megmozgatni. Ahogyan egy-egy rossz gondolat képes emberi kapcsolatokat tönkretenni, vagy szervi betegségeket okozni (például az állandó aggodalom), úgy a jó gondolatok is képesek helyrebillenteni az embert kizökkentségében. Néha egy-egy jó szó elég ahhoz, hogy megváltozzanak lelkünk - és ezáltal testünk - energiái, valószínűleg ezt tudták a régiek is, és nem pedig puszta babonából találtak ki mindenféle varázsszövegeket mondjuk a rontás ellen.
Ehhez igyekszünk asszisztálni néhány versikével, szóval Kamillának sok-sok-sok szeretettel!!!

*******
Tűzbe lépek, meg nem botlok,
Vízre hágok, meg nem fúlok,
Felhőt járok, le nem érek,
Tűzbe térek, meg nem égek.
Forró parazsat szántok a Napból,
Édes falatot harapok a Holdból,
Lobban a léptem tarka sövényen,
Tűzként suhanok, a Napot is elérem!

*******
Új Hold, Új Király,
Kamillához odaállj,
Köszöntünk mi tégedet
ezen üdvözlettel,
hogy a nyavalyákat
messze te kergesd el!

*******
Ebcsont jól beforrjon,
Kecskeháj forogjon,
Minden betegségünk
azonnal elmúljon!

*******
Áspiskígyó künn a kertben,
gyémántfüvet legelgessen.
Gyémántfüvet házba hozzon,
Minden sarokba bekússzon,
Minden falra reáfusson,
hogy a kínzó nyavalyáknak
mindörökre gátat szabjon!

*******
Nap szájáról mosolyt hozni,
Hold szeméből könnyet lopni,
Csillagoknak szép fényében
vidám tündértáncot ropni
tegnap odavoltam,
és miután mind megvoltak,
ágyad mellé leguggoltam,
és a sok-picinyke csodát
párnácskádra gurítottam.
Szedd csak össze mindet,
és a sok kis kincset
ablakodba és ajtódba
tedd ki, óvni minket!

Vicceskedő Album

Ezt az összeállítást kis barátnőmnek, Barbély Kamillának készítettem, ezt küldöm neki gyógyulásának megsegítésére. Mert így van ez - egy kis humor és derű a legrosszabb környezetben is emberséget varázsol maga köré, ahol könnyebb a gyógyulás!

Különben is... ő Kamilla, én pedig teás Hanna vagyok... :)

Most derül ki, ki mit ér -
Tűnés ki a cicikért!

Áldásomat adom rátok...

Mit tettem... Mind a 110mg tejci lecsúszott...

Didire, Diderot! Új Enciklopédiára koccintunk ma!

Uramisten... tudtam, hogy létezik a Mumus...

Ramszesz! Van rám szesz? Bőrömnek tán jót tesz!

Ha lehet, szólnék én is a legújabb Köznevelési Törvény ügyében, mint leendő érintett!!!

Boldogságba' úsztok ma: Apa elmegy Woodstockba...

Az Életbatyu

Hát, elképesztően sokminden történik velünk itthon... Az én hasfájásom rendesen átírta Apa és Anya alvási szokásait. A jelmondat: Keveset, de szakaszosan!

Apával például az lett az egyik kedvenc programom, hogy hajnali négy körül, a reggeli etetés előtt kitelepszünk picit a konyhába, és amíg Anya alhat egy keveset még, Apa kávét főz, dolgozik laptopon (nem értem, mit lehet annyit ülni a képernyő előtt), én meg húzom a lóbőrt kb. hétig...

Imádom ám... Ja, és ez az egy szakasz van, amit hasfájás nélkül végigcsinálok... Apa bírja a gyűrődést, amúgy is mindig azt mondja, majd pihenünk eleget az Ítéletnapig... :)
Bár a fáradtság néha komisz is tud lenni - szegény Anya cumisterilizálás közben leforrázta a kezét...

...Apa meg sikeresen kipróbálta az új hőtartó bögréjét... egy kis forrásban lévő tea a nyelvnek... hmm... jobban oda kell figyelnem rájuk.

***

Egyébként Apa is és Anya is nagyon szeretnek nekem énekelni...

...bár Apa néha válogatás nélkül dobálja nótaötleteit, kicsit eklektikus a szerkesztési elve (Mátyás király rajzfilm főcímdal - Stand by me - Én elmentem a vásárba - Who let the dogs out...). De azt mondja, most egy ilyen világ van - az Ősi Rend helyett a Fraktálvilág rejtelmei a mérvadók.

***

Rengeteg látogatónk volt, amióta hazajöttünk.
Ez nagyon jó, mert úgy látom, egyrészt Apa és Anya sok emberrel tartja a kapcsolatot...
Másrészt azt is látom, hogy nyitva tartják a kapukat - ezt helyesen teszik, mert ugye a zárt ablakoknál befülled a levegő, a nyitott ablakoknál huzat van...

A nyitott ajtónak pedig varázsa van... mindenki megérzi, be kell-e jönnie rajta.

***

Erről jut eszembe... az Életbatyu. Olyanok vagyunk itt a Földön, mint a manó, amelyik rettenetesen kíváncsi, és azt hiszi, mindent, de mindent mag kell szereznie, amit lát, hall és érez. Ezért csinál magának egy feneketlen zsákot, és mindent belepotyogtat. Aztán egyszercsak azon kapja magát, hogy semmit nem talál, sőt! Nem is igazán tudja, mi van odabent, csak azt tudja, hogy néha egyik, néha másik holmija kibukkan a zsákból, mintha ő akarna az egyetlen tulajdona lenni, elnyomva a többi összeszedett kacatot.
Így vannak az emberek - leginkább a sérelmeikkel.

(A kép illusztráció... :) )

Mert hogyan élünk?
Hát mint a kismajom a nippek között - néha érdeklődőn, néha vadul csapkodón. Mert igen, mindenki megbánt másokat, akarva, akaratlan. Vannak olyanok, akik ezeket a "holmikat" nemcsak berakják a zsákba, hanem kitűzik a mellényükre, erősen együtt érezve saját magukkal, mély egyetértésben a megbántottság érzetével.
És hogy ez jogos, avagy jogtalan állapot-e, azt sajnos bizonyos idő távlatából már meg sem lehet állapítani. Pedig vannak, akik mindent megtesznek azért, hogy bebizonyítsák: a viszonyunk ott romlott meg, hogy...
De erre nincs már többé válasz.
A nagy kérdés azonban az, mivel töltjük meg az Életbatyunkat. Ha szétnézünk, nem találunk-e ott ilyen mellényre tűzhető kacatokat, vagy ha találunk, mit kezdünk velük? Mert bizony a batyu telik... az idő meg fogy.
Nem kell egymást megváltoztatni ahhoz, hogy szépnek tetsszünk egymás szemében. Egyszerűen csak élvezzük azt, hogy néha egymás mellett haladunk az úton. És ne kiabáljunk senkinek, hogy "azonnal állj meg", vagy hogy "gyere már"!
Én mindenesetre most nagyon élvezem, hogy együtt haladhatok Apával és Anyával... mint ezeken az első őszi sétás képeken... Kell ennél több?