Azt mondják, a nők azért élnek tovább, és azért nem küzdenek olyan sokan szívproblémákkal, mint a férfiak, mert pletykálkodnak. Sőt, Rómeó és Júlia boldogan élhettek volna, míg meg nem halnak, ha a Montague Nagymama és a Capulet Nagymama összejártak volna kötögetni. És akkor kicsit kibeszélték volna a fiatalok dolgait... és bogarakat tettek volna mások fülébe... elhintették volna az információt... és az megkavarta volna a vizet, a gondolkodást életről és halálról... Nos, valahol ezt jól látják itt a Földön, de azért én mégis mesélek kicsit erről.Az Embereknek ismerősi köreikben vannak erős és kevésbé erős kapcsolataik. Erős kapcsolat az, ha valakivel állandóan tartod a kapcsolatot, mondjuk társ, család, barát. Laza kapcsolat, akit ismersz, hallasz róla olykor, és ő is felőled, de nem járogattok össze rendszeresen. Miért nem elég a néhány szoros kapcsolat az ember életében?
Egy érdekes példa. A munkát kereső emberek nagyobb százaléka nem a barátoktól hallja a számára legjobb lehetőségeket álláskereséssel kapcsolatban, hanem inkább a laza kapcsolatok irányából érkeznek a váratlan megoldások. Miért? Mert aki ismer téged, ugyanúgy szelektál, mint te. Elhallgat olyan lehetőségeket, amik szerinte számodra nem megfelelők. Aki nem ismer annyira, az válogatás nélkül bombáz az ajánlatokkal.
Egy másik érdekes, félelmetes példa. A tekintélyelvű társadalmak hierarchiát építenek. Az önmagát fenntartó közösségek viszont hálózatot. Sajnos éppen a terroristák azok, akik ezt profi módon csinálják - nincs a kígyónak feje, amit ha levágsz, elpusztítottad a szörnyet. A laza kapcsolatok és a lojalitás tartja életben a testet, szinte kiirthatatlanul. Mint az internetet. Nem tudtok olyan címet mondani, ahol ha lekapcsoljátok az áramot, szétesik a világháló. A sok kicsi fej és a lojalitás összetartja.
Ahol a laza kapcsolatok sérülnek, ott nem erős a közösség. Mert nincs összatartó stabilitása. Nincs háló, ami tarthatná a kapcsolatot a perifériával. Ezért szomorú, hogy a panellakásoknak nincs nagy konyhájuk vagy étkezőjük, ahová behívhatunk bárkit. Hogy sokszor a saját élettérnek csak intim terei vannak, ahová nem engedünk be bárkit. Ezért szomorú, hogy a parkokban kevés pad van, ahová úgy lehet leülni, hogy lássuk is egymást, akár többen is. Hogy az egyetemeken és kollégiumokban nincsenek nagy közösségi terek, vagy helyek, ahová többedmagaddal el tudsz vonulni. Hogy nincsenek nagyobb társadalmi találkozási pontok (Pilvax-effektus), és zárva vannak a templomok.
Régen, ha valaki szült egy gyermeket, megjelentek a gyermekágyas asszonyok, és felváltva segítették az anyát - mostak és főztek. Ha meghalt valaki, megjelentek a siratóasszonyok, és felváltva jajgattak a hozzátartozók helyett. Ha egy baráti társaság főzőpartit szervezett, valaki hozott krumplit, valaki kolbászt, valaki kenyeret, valaki innivalót, és megvolt a parti. Ma csak akkor ülünk be valahová, ha van pénzünk kifizetni a számlát, meghívni meg már nem mindenki tud másokat. Apropó, meghívni... A kocsmákban él még az a "szabály", hogy ha fizettél egy kör kisfröccsöt, akkor neked fognak legközelebb fizetni. Nem azért, hogy visszaadják, hanem az egymás iránti lojalitás miatt... hogy a laza kapcsolatok ébren maradjanak. Ez nem haszonelv. A gesztus gyakorlása. Nem pénzfüggő dolog.
Apa sokat beszélgetett Anyával arról, hogy milyen kár, hogy ahol voltak egyetemen, nem voltak szellemi műhelyek. Valódi szellemi műhelyek. Ahol egy témáról mindenki közösen gondolkodott volna, vitázott volna, és összerakott volna valamit. Mert mit is jelent a vita? Nem azt, hogy valaki hevesen bizonygatja a maga igazát, netán minden erejét latba veti, hogy másokat is saját véleményére térítsen. Ez az inkvizíció feladata, nem a vitáé. A kamasz ellenkezik valaki véleményével, majd később ugyanabban a témában egészen más álláspontra helyezkedve vitatkozik másvalakivel. Hülye lenne? Vagy emlékezetkiesése van? Nem. Vizsgál, szelektál, beépít, kilök, rendszerez, majd a végén polcra pakolja a személyiségének leginkább megfelelő igazságokat. Később meg talán leveszi őket, vagy átpakolja.
A vita a legjobb beszélgetések közé tartozik. Mert megismerhetjük a Másikat. Gondolkodását, véleményét, világképét, logikáját, szellemét, lelkét, tehát mindazt, ami ő. És az őáltala fellelt igazságokat megtanulhatjuk tőle!
A beszélgetés az egyik legfontosabb dolog a párkapcsolatban is. Közös étkezések, kávézás, egy kis ücsörgés a teraszon... és minden előjön. Kiderül, hogy tegnap félreértettük egymást, vagy hogy mindketten úgy megennénk egy kis mézes krémest. Kiderül, mitől félünk, voltak-e régi szerelmeink, piszkálja-e a lelkünket valami, tartunk-e valamitől a másikkal kapcsolatban. Mi volt az iskolában, ki húzta meg a hajam, ki nem játszott velem az oviban, melyik fiú rúgta meg a bokám, vagy melyik tanár és tanárnéni nem szimpatikus nekem és miért.
Apa és Anya sokat beszélgetnek, és ez segít megoldani sokmindent az emberi kötődések terén, akkor is, ha vitáik is vannak. Mert ők is a folyamatos tanulásban hisznek. Hogy nincsenek készen soha... hogy ne mondhassák soha, hogy "Istenem, én ilyen vagyok"... Hogy ne meneküljenek a problémák elől, hanem vonzzák oda a megoldást... Ezért beszélgetnek másokkal is. Anya például levelezget is (papír alapon), Apa meg mindennap kérdezi a gyerekeket a dolgaikról, és ő is mesél a sajátjairól.
Alig várom, hogy én is mesélhessek nekik az ő nyelvükön, szavakban is... például arról, miért kiabálok annyira néha, vagy hogy melyik zenét nem szeretem, amit hallgatunk velük, vagy hogy melyik lámpának van a legkellemesebb fénye, vagy hogy mesét, verset, vagy dalt szeretnék éppen, vagy hogy csak hagyjanak békén kicsit, hogy legyenek saját dolgaim... hogy olyat mesélhessek nekik, amit nem tudnak, mert nem együtt éltük meg. Ezek fontos dolgok... mert a beszélgetés nem egyszerűen kapcsolatteremtés, hanem leginkább önmagunk megértése és a másik megismerése.
Egy érdekes példa. A munkát kereső emberek nagyobb százaléka nem a barátoktól hallja a számára legjobb lehetőségeket álláskereséssel kapcsolatban, hanem inkább a laza kapcsolatok irányából érkeznek a váratlan megoldások. Miért? Mert aki ismer téged, ugyanúgy szelektál, mint te. Elhallgat olyan lehetőségeket, amik szerinte számodra nem megfelelők. Aki nem ismer annyira, az válogatás nélkül bombáz az ajánlatokkal.
Egy másik érdekes, félelmetes példa. A tekintélyelvű társadalmak hierarchiát építenek. Az önmagát fenntartó közösségek viszont hálózatot. Sajnos éppen a terroristák azok, akik ezt profi módon csinálják - nincs a kígyónak feje, amit ha levágsz, elpusztítottad a szörnyet. A laza kapcsolatok és a lojalitás tartja életben a testet, szinte kiirthatatlanul. Mint az internetet. Nem tudtok olyan címet mondani, ahol ha lekapcsoljátok az áramot, szétesik a világháló. A sok kicsi fej és a lojalitás összetartja.
Ahol a laza kapcsolatok sérülnek, ott nem erős a közösség. Mert nincs összatartó stabilitása. Nincs háló, ami tarthatná a kapcsolatot a perifériával. Ezért szomorú, hogy a panellakásoknak nincs nagy konyhájuk vagy étkezőjük, ahová behívhatunk bárkit. Hogy sokszor a saját élettérnek csak intim terei vannak, ahová nem engedünk be bárkit. Ezért szomorú, hogy a parkokban kevés pad van, ahová úgy lehet leülni, hogy lássuk is egymást, akár többen is. Hogy az egyetemeken és kollégiumokban nincsenek nagy közösségi terek, vagy helyek, ahová többedmagaddal el tudsz vonulni. Hogy nincsenek nagyobb társadalmi találkozási pontok (Pilvax-effektus), és zárva vannak a templomok.
Régen, ha valaki szült egy gyermeket, megjelentek a gyermekágyas asszonyok, és felváltva segítették az anyát - mostak és főztek. Ha meghalt valaki, megjelentek a siratóasszonyok, és felváltva jajgattak a hozzátartozók helyett. Ha egy baráti társaság főzőpartit szervezett, valaki hozott krumplit, valaki kolbászt, valaki kenyeret, valaki innivalót, és megvolt a parti. Ma csak akkor ülünk be valahová, ha van pénzünk kifizetni a számlát, meghívni meg már nem mindenki tud másokat. Apropó, meghívni... A kocsmákban él még az a "szabály", hogy ha fizettél egy kör kisfröccsöt, akkor neked fognak legközelebb fizetni. Nem azért, hogy visszaadják, hanem az egymás iránti lojalitás miatt... hogy a laza kapcsolatok ébren maradjanak. Ez nem haszonelv. A gesztus gyakorlása. Nem pénzfüggő dolog.
Apa sokat beszélgetett Anyával arról, hogy milyen kár, hogy ahol voltak egyetemen, nem voltak szellemi műhelyek. Valódi szellemi műhelyek. Ahol egy témáról mindenki közösen gondolkodott volna, vitázott volna, és összerakott volna valamit. Mert mit is jelent a vita? Nem azt, hogy valaki hevesen bizonygatja a maga igazát, netán minden erejét latba veti, hogy másokat is saját véleményére térítsen. Ez az inkvizíció feladata, nem a vitáé. A kamasz ellenkezik valaki véleményével, majd később ugyanabban a témában egészen más álláspontra helyezkedve vitatkozik másvalakivel. Hülye lenne? Vagy emlékezetkiesése van? Nem. Vizsgál, szelektál, beépít, kilök, rendszerez, majd a végén polcra pakolja a személyiségének leginkább megfelelő igazságokat. Később meg talán leveszi őket, vagy átpakolja.
A vita a legjobb beszélgetések közé tartozik. Mert megismerhetjük a Másikat. Gondolkodását, véleményét, világképét, logikáját, szellemét, lelkét, tehát mindazt, ami ő. És az őáltala fellelt igazságokat megtanulhatjuk tőle!
A beszélgetés az egyik legfontosabb dolog a párkapcsolatban is. Közös étkezések, kávézás, egy kis ücsörgés a teraszon... és minden előjön. Kiderül, hogy tegnap félreértettük egymást, vagy hogy mindketten úgy megennénk egy kis mézes krémest. Kiderül, mitől félünk, voltak-e régi szerelmeink, piszkálja-e a lelkünket valami, tartunk-e valamitől a másikkal kapcsolatban. Mi volt az iskolában, ki húzta meg a hajam, ki nem játszott velem az oviban, melyik fiú rúgta meg a bokám, vagy melyik tanár és tanárnéni nem szimpatikus nekem és miért.
Apa és Anya sokat beszélgetnek, és ez segít megoldani sokmindent az emberi kötődések terén, akkor is, ha vitáik is vannak. Mert ők is a folyamatos tanulásban hisznek. Hogy nincsenek készen soha... hogy ne mondhassák soha, hogy "Istenem, én ilyen vagyok"... Hogy ne meneküljenek a problémák elől, hanem vonzzák oda a megoldást... Ezért beszélgetnek másokkal is. Anya például levelezget is (papír alapon), Apa meg mindennap kérdezi a gyerekeket a dolgaikról, és ő is mesél a sajátjairól.
Alig várom, hogy én is mesélhessek nekik az ő nyelvükön, szavakban is... például arról, miért kiabálok annyira néha, vagy hogy melyik zenét nem szeretem, amit hallgatunk velük, vagy hogy melyik lámpának van a legkellemesebb fénye, vagy hogy mesét, verset, vagy dalt szeretnék éppen, vagy hogy csak hagyjanak békén kicsit, hogy legyenek saját dolgaim... hogy olyat mesélhessek nekik, amit nem tudnak, mert nem együtt éltük meg. Ezek fontos dolgok... mert a beszélgetés nem egyszerűen kapcsolatteremtés, hanem leginkább önmagunk megértése és a másik megismerése.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése