ALTATÓ
Éjjel,
Amikor a Zöldszemű Tündér rád mosolyog,
- Így sose jobbat! -
Álomszekerek a túlsó partról,
Bodzavilágból meglódulnak,
S szűk ereszeken át földre tolulnak,
Rajtuk a betekert, pihe-puha álmok
Sorakoznak.
Ablak alá érkeznek,
A tündérek fékeznek,
Harmatcseppek hármat toppantanak,
Tudják - már ellobbant a nap,
És dolgukban soha nem fáradva
Szökkennek fel a párkányra.
Koc-koc,
kocog az álomtündér,
Senki sem felel,
Mosolyogva, de találomra
A szekerek tetején egy bebugyolált, édes álomra lel,
És hoppsza, kishaver,
Átoson az üvegeken,
Lehever a pilládra,
Megágyaz rajt,
De nem csap zajt,
Állig betakarózik,
És ha fázik a nózid,
Így csinál, ni!
És már soha-soha nem is akaródzik
Felébredni.
Tündér csókot lehel az üvegre,
És már száguld is tova,
Hajtja a harmatlovakat az újabb
Alvó kicsihez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése