2013. január 28., hétfő

Félelmekről és más butaságokról


Jaaaaaaaj, de régen írtam már... Az igazság az, hogy amikor az ember nagyon él, akkor szeret inkább benne lenni a jelenben, és nem jut annyi idő elmerengni azon, mi volt. Néha a dolgainkat elmesélni olyan, mintha kétszer élnénk meg ugyanazt a napot. Ez jó is, de amikor pörögsz, nem tudsz megállni azért, hogy mesélj.
Márpedig mi pörgünk rendesen! :)

Apának sokkal több ötlete és munkája adódik, mint tavaly. 8 előadáson dolgozik egyszerre, és közben építi az elképzeléseit, ami még nem minden ponton nyilvános. (De én minden részletét ismerem, hihihi...)
Anya kapott egy Intuos5 digitális rajztáblát, és elkezdett rajta tanulni, mert februárban elkezd egy sulit Pesten - szombatonként Apás napunk lesz ezután! (Azért sem szokok le addig a pelenkáról, hihihi!!!)

Szép Karácsonyunk volt, Apa és Anya a barátaikkal még szilveszterezni is voltak, amíg én Katival és unokatesómmal, Florinával éjjel 11-ig roptam a Kacsatáncot.
Nagyiék is voltak nálunk, jókat ettek-ittak, aztán lett autónk is, én pedig már kimondom a "Hó", a "Baba", az "Apa", és a "Hanna" szavakat!
Ja, és lassan már csak az esti ciczésem marad! Szóval NÖVÖK MINT A GOMBA!!! :D

És persze sokat figyelem a világot, miként alakul, merre megy. Olyan túl sok jót nem hallok egyébként erről a helyről, ahová érkeztem, pedig rengeteg szép dolog van, amiért érdemes volt idejönni, csak valahogy azok, akiknek megjön az eszük, elfelejtik mindet...
Például azt, milyen szuper, amikor a friss ágyneműben hemperegsz!

Vagy amikor magadra aggatod a ruhákat, amiket találsz, és elbújsz mások elől...


Vagy amikor együtt lehetsz a barátaiddal...


Amikor együtt lehetsz a szeretteiddel...



Vagy amikor a jól megázott avart szagolgatod...



 Vagy amikor kis kiruccanást teszel a zimankóban...




Vagy amikor elheversz egy jó könyvvel a kezedben...




És mindehhez olyan kevés kell...
Szóval nekem senki ne mondja, hogy rossz itt élni... Mert nem az. Sem a városban, sem az országban, sem Európában, sem a világon, de még ebben a nagy, végtelen univerzumban sem.
Akik ezt mondják, azok félnek.
A félelem olyan dolog, ami az ember szívébe eszi be magát.
Azért oda, mert oda az ész nem tud eljutni, hogy felvegye a harcot.
Azért oda, mert a másokkal való kapcsolataink ott dőlnek el.
Azért oda, mert ott a legsérthetőbb az ember.
Rengeteg dologtól félünk... hogy nem lehetünk szabadok, hogy nem lehetünk önmagunk, hogy nem válhatunk azzá, amivé szeretnénk, hogy nem tudjuk eltartani a családunkat, hogy nem lesz munkánk, hogy meghalunk, hogy elveszítjük azokat, akiket szeretünk...
Ha mindez a szívünkbe kerül, akkor nagyon nehéz ellene küzdeni.
Vannak okos emberek, akik ésszel keltenek félelmet másokban, és ültetik azt a szív legmélyére.
Hát én meg akarom tanulni, hogyan ne engedjek oda mást, mint a szeretetet.
Nem akarok félni. Akkor sem, ha háború van, akkor sem, ha béke, akkor sem, ha nyugalom van, akkor sem, ha küzdök!
És azt, aki félelemre uszít, majd megölelgetem. Vagy megnevettetem.

Azért kell vigyázni, mert a félelem elfordít másoktól. Szétszakít kapcsolatokat. És akkor nem marad más, mint néhány megkezdett történet...