Na már most... az a helyzet, hogy mostanában sűrű az életünk. A pocakfájásom elmúlt, még kapdosok a levegőbe álmomban, továbbra sem szeretem a kiságyat, inkább szuszogjanak a fülembe, rendkívül mozgékony vagyok, imádom a képi ingereket, és ami a legfontosabb: szépen gyarapszik a súlyom. Apa és Anya imádják a hurkáimat. Jó sokat tornáztatnak, és jókat nevetnek rajtam, amikor arcmosásnál prüszkölök a fürdetővíztől. Meg amikor ízlelgetem a kamillás fürdővizet.
Már rászoktam arra, hogy ha hosszában raknak este az ágyba, akkor keresztben ébredek... :)
Hiába, no, az ember gyermeke mesére termett. Csak ezt is, mint annyi mindent, elfelejtjük. Kár. Mert hiszen a mítoszalkotás elemi szükséglete az embernek. Adott kor világképe nem az intellektuálisan megragadott, józan ész és racionális gondolkodás számára lefordítható dolgokból áll csupán össze. Az ókori görögök hülyék voltak vajon? A keresztények is azok? A juhász a legelőn, aki azt mondta, öntse már nyakon az a kismalac azt a fránya farkast forró vízzel (hogy el ne fagyjon a termés), az is tudatlan, racionális gondolkodással még nem rendelkező bunkó volt csupán?
Agyonintellektualizált korunkban fordulhat csupán elő, hogy a kilenc éves gyerek odaáll Apa elé, és azt mondja: "Sanyi bácsi, most nem szeretnék játszani, mert demotiváltnak érzem magam". Milyen jó is, amikor nevén nevezzük a gyereket. Csakhogy attól még nem oldódik meg semmi. Ez éppen olyan, mintha pontosan tudnánk, mikor született Arany János, ki volt Edward király, milyen aktuálpolitikai üzenetet határozott meg a Walesi bárdok, és milyen verselési technikával, milyen rímformákkal operál a mű. Csak éppen nem éreznénk semmit, miközben olvassuk, hallgatjuk, netán eljátsszuk vagy lerajzoljuk. A gyerekek általában pontosan tudják, hogy mi az a kupac a szoba közepén, de amikor rájuk oltják a villanyt, mégis egészen mást éreznek... Mi is tudjuk, mit jelent a magány, de mennyire más, amikor éljük vagy érezzük.
Elhisszük-e, hogy a ráció rendet teremt? Hogy a körző és vonalzó segít megérteni Bóbita várának felépítését? Hogy a hadrongyorsító közelebb visz Istenhez? Hogy a legújabb fejlesztésű génkezeléses ültetvények segítenek a természettel való harmónia megtalálásában? Hogy a nemzeti ünnepek protokoll-látogatása segít megőrizni az identitásunkat?
Már mondtam - annyi dolog vesz minket körül, amihez semmi közünk, csak egyszerűen használjuk, mert funkciója van. Funkciója van a mikronak, a mobilnak, a villanykapcsolónak, az Eonnak, a Facebooknak, a hibrid autóknak... csak éppen nincs hozzájuk közünk. Intellektuálisan ismerjük őket. De nem látunk beléjük, és ami a legfontosabb: nincs hozzájuk mitikus világképünk. A plázához sem. A Tescohoz sem. De igazából már semmihez.
Lehet kapni síró játékbabát, hiperrealisztikus kivitelben, még böffen és kakil is (megszínezi a vizet, amit beletöltesz, és alul kiereszti). Van mini bevásárlóközpont, mini barkácskészlet, minikonyha, és mindez a legeslegeslegrealisztikusabb formában. Van virtuális farm is, meg virtuális életjátékok is. Minden mítosz és mese nélkül.
Apa mesélte, hogy az egyik unokatesóm, Barni, akit nagyon szeretnék majd jobban megismerni, mert nagyon jó fej fiú, egyszer sétálgatott Apával, gyúrt egy nagy sárgolyót, tűzdelt rá leveleket, és ráhelyezett egy csigát. Ez volt Cső, a csiga, a Csigabolygón. És egy csomó kaland esett meg vele.
A másik unokatesóm, Florina pedig egyszer, amikor a varjak nagyon károgtak a Várkertben Pápán, Apa kérdéseire válaszolva mondta el, hogy:
Flo: Nagyon hangosan kárognak.
Apa: És mit gondolsz, miért?
Flo: Mert rosszak.
Apa: Hogy lehetnek rosszak?
Flo: Nincs otthon a királyuk.
Apa: Hol van?
Flo: Angliában. A toronyban.
Apa: Mit csinál ott?
Flo: A másik varjú ellopta...
Apa: Mit?
Flo: Nem tudom. Csak vissza akarja szerezni.
Apa: És sikerül neki?
Flo: Túl magas a torony.
Apa: És nincsenek neki barátai, akik segíthetnek ebben?
Flo: Nincsenek. De van! Rakéta. Azzal megy föl.
Apa: Segítsünk neki mi is, és énekeljünk egy dalt!
NEM KELL MEGMAGYARÁZNI, HOGY EZEK MIT JELENTENEK, DE JÓK!!! SENKI NE FOGLALJA ÖSSZE A RÁCIÓ SZINTJÉN, MI EZ AZ EGÉSZ! JÓLESIK, ÉS KÉSZ! NEVETÜNK KÖZBEN, ÉLÜNK EGY KICSIT EBBEN A VILÁGBAN IS, ÉS KÉSZ!!!
Mert az az igazság, hogy a társadalmi berendezkedésünk egy dolog. A szabályaink egy dolog. Az élet csakazértsem egyféleképpen élhető! Az élet nem olyan, mint a menza, hogy azt eszed, amit eléd raknak! Aki ezt elhiszi, egész életet méltatlankodik az ebédlőjében, megtanulja kritizálni a konyhások főztjét, megtanul irigykedni azokra, akik házi kosztot hoznak becsomagolva, és csak néha örül, amikor mondjuk aranygaluska van, mert az az egyetlen, ami jó. Így aztán egyszercsak kimondja, hogy: "De jó volna más konyhán ebédelni...".
Kérem szépen! Az élet olyan, mint a svédasztal! Tessék válogatni, próbálgatni, ízeket keverni, néha merni szólni, ha az étel nem megfelelő, tessék használni a panaszkönyveketis, de azért arra is ügyelni, hogy ne rontsuk el a gyomrunkat!
Tegnap volt az első Apás Napunk. Anya egész nap Veszprémben volt, este jött meg, és mindent Apa csinált. Délelőtt végigjátszotta nekem a Koplaló Mátyás és a Király Kis Miklós meséket, kb. 45 percben. Végignevettem az előadást, bár a 144vagymennyifejű sárkánynál picit pippült a szám.
Agyonintellektualizált korunkban fordulhat csupán elő, hogy a kilenc éves gyerek odaáll Apa elé, és azt mondja: "Sanyi bácsi, most nem szeretnék játszani, mert demotiváltnak érzem magam". Milyen jó is, amikor nevén nevezzük a gyereket. Csakhogy attól még nem oldódik meg semmi. Ez éppen olyan, mintha pontosan tudnánk, mikor született Arany János, ki volt Edward király, milyen aktuálpolitikai üzenetet határozott meg a Walesi bárdok, és milyen verselési technikával, milyen rímformákkal operál a mű. Csak éppen nem éreznénk semmit, miközben olvassuk, hallgatjuk, netán eljátsszuk vagy lerajzoljuk. A gyerekek általában pontosan tudják, hogy mi az a kupac a szoba közepén, de amikor rájuk oltják a villanyt, mégis egészen mást éreznek... Mi is tudjuk, mit jelent a magány, de mennyire más, amikor éljük vagy érezzük.
Elhisszük-e, hogy a ráció rendet teremt? Hogy a körző és vonalzó segít megérteni Bóbita várának felépítését? Hogy a hadrongyorsító közelebb visz Istenhez? Hogy a legújabb fejlesztésű génkezeléses ültetvények segítenek a természettel való harmónia megtalálásában? Hogy a nemzeti ünnepek protokoll-látogatása segít megőrizni az identitásunkat?
Már mondtam - annyi dolog vesz minket körül, amihez semmi közünk, csak egyszerűen használjuk, mert funkciója van. Funkciója van a mikronak, a mobilnak, a villanykapcsolónak, az Eonnak, a Facebooknak, a hibrid autóknak... csak éppen nincs hozzájuk közünk. Intellektuálisan ismerjük őket. De nem látunk beléjük, és ami a legfontosabb: nincs hozzájuk mitikus világképünk. A plázához sem. A Tescohoz sem. De igazából már semmihez.
Lehet kapni síró játékbabát, hiperrealisztikus kivitelben, még böffen és kakil is (megszínezi a vizet, amit beletöltesz, és alul kiereszti). Van mini bevásárlóközpont, mini barkácskészlet, minikonyha, és mindez a legeslegeslegrealisztikusabb formában. Van virtuális farm is, meg virtuális életjátékok is. Minden mítosz és mese nélkül.
Barni
Apa mesélte, hogy az egyik unokatesóm, Barni, akit nagyon szeretnék majd jobban megismerni, mert nagyon jó fej fiú, egyszer sétálgatott Apával, gyúrt egy nagy sárgolyót, tűzdelt rá leveleket, és ráhelyezett egy csigát. Ez volt Cső, a csiga, a Csigabolygón. És egy csomó kaland esett meg vele.
Florina
A másik unokatesóm, Florina pedig egyszer, amikor a varjak nagyon károgtak a Várkertben Pápán, Apa kérdéseire válaszolva mondta el, hogy:
Flo: Nagyon hangosan kárognak.
Apa: És mit gondolsz, miért?
Flo: Mert rosszak.
Apa: Hogy lehetnek rosszak?
Flo: Nincs otthon a királyuk.
Apa: Hol van?
Flo: Angliában. A toronyban.
Apa: Mit csinál ott?
Flo: A másik varjú ellopta...
Apa: Mit?
Flo: Nem tudom. Csak vissza akarja szerezni.
Apa: És sikerül neki?
Flo: Túl magas a torony.
Apa: És nincsenek neki barátai, akik segíthetnek ebben?
Flo: Nincsenek. De van! Rakéta. Azzal megy föl.
Apa: Segítsünk neki mi is, és énekeljünk egy dalt!
NEM KELL MEGMAGYARÁZNI, HOGY EZEK MIT JELENTENEK, DE JÓK!!! SENKI NE FOGLALJA ÖSSZE A RÁCIÓ SZINTJÉN, MI EZ AZ EGÉSZ! JÓLESIK, ÉS KÉSZ! NEVETÜNK KÖZBEN, ÉLÜNK EGY KICSIT EBBEN A VILÁGBAN IS, ÉS KÉSZ!!!
Mert az az igazság, hogy a társadalmi berendezkedésünk egy dolog. A szabályaink egy dolog. Az élet csakazértsem egyféleképpen élhető! Az élet nem olyan, mint a menza, hogy azt eszed, amit eléd raknak! Aki ezt elhiszi, egész életet méltatlankodik az ebédlőjében, megtanulja kritizálni a konyhások főztjét, megtanul irigykedni azokra, akik házi kosztot hoznak becsomagolva, és csak néha örül, amikor mondjuk aranygaluska van, mert az az egyetlen, ami jó. Így aztán egyszercsak kimondja, hogy: "De jó volna más konyhán ebédelni...".
Kérem szépen! Az élet olyan, mint a svédasztal! Tessék válogatni, próbálgatni, ízeket keverni, néha merni szólni, ha az étel nem megfelelő, tessék használni a panaszkönyveketis, de azért arra is ügyelni, hogy ne rontsuk el a gyomrunkat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése