2012. augusztus 27., hétfő

Nagy Nyári Összefoglaló

Közeleg a nyár vége, ismét indul a suli - ez persze engem még nem érint, de apát igen, mert elkezdődik az eddigieknél is több munkával járó iskolai és színházi év. Apa több csoportot fog vezetni, játszani fognak a Petőfi Színház bérletrendszerében, három hatalmas TÁMOP-pályázat eredményét várják, zajlanak a Bűn és bűnhődés előkészületei, alakulóban az első pápai diákszínház, és tervezik a következő nyarat nemzetközi utcaszínházi turnéval - igen, már most...

De már előre is rohantam, pedig hátrafelé kell most tekintenem. Úgy látszik, minél több mindent csinál az ember, annál inkább a jövőre helyezi a hangsúlyt, és annál kevesebb figyelmet fordít a jelen nehézségeire, vagy a múlt elemzésére. Mindegyik hasznos, de Apa szokta mondani, hogy amikor mindenütt azt halljuk, így rossz, meg úgy rossz, meg válság van, olyankor kell a legnagyobb erőkkel munkálkodni, és a legtöbb szépet létrehozni. A tétlenség a jelen mérge a jövő ellen.

De most lássuk, mi minden történt velünk június 29-e, vagyis az utolsó bejegyzés óta!!!

Hát például Anya kipingálta az egész szobát, hogy vidám kis mesevilág vegyen körül minket. A kedvencem a madár a háztetőn, mindig kacagok, amikor rákérdeznek: "Hol a madár?"


 Apa pedig készített nekem egy bújkálós-mászkálós várat (az első elemmel készült el eddig, lesz még folytatása is, azt mondta), ez lett a Csirpi-Lak.

Rögtön el is foglaltam, elvégre én vagyok a vár úrnője, nem? Ja, a Csirpi név onnan jön, hogy egyszercsak így kezdett el szólítani Apa, mert mindig úgy pislogtam, mint egy kisbagoly, és azóta is olyan intenzíven figyelek, ahogyan a baglyok szoktak... :)

A sok itthoni munka közül Apa a kertészkedést szereti a legjobban. Ültettünk répát, petrezselymet, krumplit, sóskát, rebarbarát, kukoricát, hagymát, meg mentát és sárgadinnyét, meg spenótot, és lám - három kivételével mind gyönyörű kis konyhakerti termést hozott. És csak egy kicsit kellett dolgozni érte (ásni, kapálni, gyomlálni, öntözni) - na jó, nekem kellett kicsit, Apa és Anya párszor azért leizzadtak. De Apa azt mondja, minden iskolának kellene tartania saját kertet, amit a tanulók művelnének, mert fontos látni a körforgásban lévő folyamatokat, hogy ne szakítsuk el gyökereinket a természettől. És fontos megtanulni azt is, hogy gondozzuk szűk és tágabb környezetünket, hogy felelősséggel tartozunk azért a világért, amit mi alakítunk ki magunk körül.

Sok vendégség volt nálunk, rokonok és barátok egyaránt, sőt, Nagyi és Nagytata is sokszor voltak nálunk - és olyankor még lovaglásra is jutott időnk és erőnk.
Mi is voltunk nyaralni Csokonyavisontán, ahol sokat ejtőztünk, meg kirándultunk, meg strandoltunk, meg jókat ettünk-ittunk!

 Nagyival a strandon

Tölcsérrel a strandon

Unokatesómmal, Barnival sokat játszottam

 Másik unokatesóm, Florina is velünk nyaralt Katival, itt éppen Kisbajomba vitt minket kirándulni Nagytata

Nem csak én ettem jókat... hihihi

Anya barátai is meglátogattak minket

Esőnézőben Nagyival

Felmásztunk egy hatalmas vadászlesre is

Egyszer elmentünk a veszprémi állatkertbe, ahol egész nap nézhettem a sok szép, de néha szomorú állatot. Meg kicsit aludtam is azért.

  Néha igazi Safarifeeling lett úrrá rajtunk

Néha meg amerikai filmplakátot megszégyenítően pózoltunk

Mondtam, hogy aludtam is...

Azért amikor otthon voltunk Pápán, akkor is jókat pihentünk, bár a pihenés relatív, mert aztán volt itt festés, nyílászárócsere, műpadlózás, lomtalanítás, bútorpakolás, kertészkedés, teraszrendezés, nagytakarítás... azért néha eldőltünk olvasgatni...


Néha elmentünk kávézgatni...

Meg fesztiválon kerekítőzni...



Meg másztam sokat, és félelmetes akciósztárként már nem csak vízszintesben nyomtam... XD


Meg bújkáltam is sokat...


Az egyik legszebb nap az volt, amikor Apa és Anya fogták magukat, és Apa friss jogsijával bepattantunk az autóba, és ellátogattunk az ajkai tóra, ahol még csónakáztunk is!!! Anya a szigeten még Hú-nak is megmutatott!

Fekete István hőse alatt...

Anya azt hitte, vadvízi evezésen van, veszélyesen vette a kanyarokat

Apa büszkén pihent, amíg Anya gályázott


A legeslegeslegjobb viszont az a hét volt, amikor Bakonyszentivánon, a S.T.Art Tábor helyszínén töltöttünk egy egész hetet a Schrauf Farmon, ahol elkészült egy igen izgalmas előadás diákokkal és felnőttekkel. Ez a tábor egyszerre volt munka és nyaralás, nem is nagyon lehet leírni, mennyi élmény ért mindannyiunkat. A képek talán többet mondanak majd - Baky Dani bácsi jóvoltából van egy pár.

Mindent megtettem, hogy megszerezzem a kevlárt!

 Mindig más bébicsősszel hédereztem - itt például Kornél volt a szórakoztató kisiparosom

Olykor én is segítettem Apának rendezni

Anyát folyamatosan tréning alatt tartottam

Tűzregéket szőttünk Apával

Csodáltam Anyát

Amikor a tűzzel játszott, akkor még inkább...


És néha megszámolni sem tudtam, hányan vagyunk mindenütt

Sok-sok-sok szép élmény közt a legviccesebb az volt, amikor Apa és Anya vásári komédiát próbáltak. Nagyokat kacagtam, de amikor "játszásiból veszekedtek a darabban", akkor picit elpimpült a szám. De majd megtanulom, hogy az nem komoly volt... XD





Még egy szép emléke lesz a nyárnak, hogy bizony Apa és Anya javasoltak nekem egy keresztanyukát, aki nagy örömmel igent mondott! Én pedig örülök neki, hogy Dia, aki mindig jókat kacag velem, meg lett invitálva kis családunkba egy ilyen szép gesztus által!


Hát, dióhéjban ennyi. Meg még annyi, hogy remélem, a Jóistenke ad még nekünk rengeteg ilyen szép élményt, mi pedig elég erősek leszünk ahhoz, hogy ezekből töltekezzünk, és ne a körülöttünk zajló butaságokon keseregjünk!


2012. június 29., péntek

KÉPEK KépEK kÉPEk képek KÉpEK:)

Állok...így más a világ.de vidám!!!!!!!!!!!!!!!!!
Séta anyával:)
Anya pocakján jó:)
Csipcsirip:)
Amíg apa hangszerezik, addig a Klaudiával hűsölünk:)
Apa a Francia Dani bácsival zenél:)
Megállíthatatlanul közlekedek:)
Vigyoriiiiiii:)
Apa fáradtan néz a nagy séta után:)
Nagyival:)
Átmászok minden akadályon:)
Nagytata ölében:)
Nagytata és Nagyi lovagoltatnak...:)
Hanna iszik:)

2012. június 8., péntek

Hogyan legyünk babák... MOZGÁS






Amikor én Anya pocakjában volta, Apa és Anya sokat beszélgettek arról, milyennek kell lennie egy jó szülőnek. Aztán persze tudták jól, hogy a gyakorlatban minden annyira más lesz. Végül néhány alapelvnél maradtak, és azt a módszert választották, hogy figyelik a reakcióimat. Altatásnál is, etetésnél is, játéknál is, mozgásnál is. Azt hiszem, szaknyelven úgy mondják, hogy igény szerint csinálunk mindent. Ennek én nagyon örülök, mert Apa nem dögönyöz tovább, mint ameddig nekem jólesik, Anya nem töm meg csak azért, hogy egész éjjel jól aludjak, és a hintában sem kell jól éreznem magam, ha nem akarom. :D
Apa és Anya a sok alapelv közül egy nagyon fontosat mindenképpen, tűzön-vízen visznek. Ez a mozgásfejlődésemmel kapcsolatos.




Életünk 100%-ban mozgás-alapú. Ennek, ha úgy tetszik filozófiája van. Idő ott adódik, ahol mozgás van, a mozgás pedig változást jelent - mindig az Újat a Régi ellenében. Dobog a szívünk, dolgozik bennünk az egyensúlyérzék, áramlik a vérünk, születnek a sejtjeink. Csupa-csupa ciklikusság, körforgás, visszatérő ritmus. Hát éppen ezért az Élet feltétele az, hogy megmozduljunk.

Amikor Anya pocakjában laktam, sokat mozgolódtam. Még a születésem előtti napokban is járt kezem-lábam, és azóta se állok le. Anya még mozgástrén8ingen is részt vett ezalatt az idő alatt. Meg néha otthon megtáncoltatták egymást és engem, csak úgy, vidáman, összeölelkezőn. Ekkor még én voltam a láthatatlan harmadik.

Aztán megszülettem. A legérdekesebb az volt, hogy az ujjaimat rögtön nagyon sokmindenre kezdtem finoman használni, Apa meg is van róla győződve, hogy ez az egyik fontos jel, ami arról tudósít, mi mindent kell figyeljenek majd, ha meg akarnak ismerni. Hamar meg is fogtam az első tárgyat, sőt, szinte rögtön két kézzel játszottam két különböző játékkal. Apa szerint ezt fontos tovább figyelni.

 Ilyen voltam, amikor hazahoztak! XD

A mozgás stimulálja az idegrendszert, fejleszti a már meglévő és a még ki nem alakult izomzatot, ízületeket erősít, de ami a legfontosabb: segít megtapasztalni a világot és saját magunk jelenlétét a világban. Ezért nagyon jó, ha minél nagyobb tér áll rendelkezésre a mindennapi játékainkhoz.

Kaptam egy nagy szobát, ami igazából olyan, mint egy nagy foglalkoztató szoba. Már külön alszanak Anyáék, csak akkor jönnek át hozzám, ha felsírok este. (Én persze szeretem, ha ott vannak, ezért néha többször is becsalom magamhoz őket...) A napokban meg csinálnak nekem egy igazi extrém babajátszósarkot, már alig várom, hogy tudósíthassak arról is, milyen lett!



Az egyik nagyon fontos dolog, hogy Apa és Anya NEM segítenek bizonyos mozgások kivitelezésében. Amit nagyon nem szeretnek, ha valaki "Jár a baba jár-t" játszik a gyerekkel, velem nem is engedik ezt senkinek. Pedig már állok, ha kapaszkodom, de saját magam húztam fel magamat az ágy mellett, és kezdtem gyakorolni ezt a képességet. És már araszolok is az ágyba kapaszkodva, de ők soha nem járatnak engem.
Ennek örülök, mert magamnak kell ügyessé válnom a járáshoz is, nem pedig a bébikomp mint babamankó segítségével. Ugyanis ha meglesznek a megfelelő alapjaim (izomzat, ízület, koordináció), akkor magamtól ügyesedem majd, és 100%-ban én leszek a mozdulatomban!


A mozgás erőltetett előrehozása ugyanis több kárt hoz, mint amennyi hasznot hoz. Gondoljunk csak bele. Ha valaki szaltózni akar, de nem esik át a bukfenc, a fejenállás, a kézen átfordulás fázisain, hanem rögtön pörögni akar a levegőben, akkor annyi rossz fizikai tapasztalat kerülhet az izommemóriába, amennyit néha egy élet is elég kipucolni onnan. Van, hogy valakinek sikerül, és megy, de ez inkább csak a véletlen, vagy a nagyon ritka adottság eredménye lehet. Például ezért van, hogy Apa nem hagyja a diákjait egy-egy feladat elvégzése után "rossz" emlékkel hazamenni a próbáról, nehogy a negatív tapasztalat rögzüljön.

El kell jutnunk egy-egy új képesség megtapasztalásáig, de önállóan. Az például jó és vidám dolog, ha láthatom, hogy ők mi mindent csinálnak. Apa néha kézen áll, meg fejen áll, olykor jumpstyle-ugrabugrát rendez nekem, Anya gyakorolja a hastánc-mozdulatokat, és mindketten játszanak velem. Sokszor csak fekszenek a szőnyegen, és azt csinálják, amit én. Ők is utánoznak engem, és ez nagyon vicces - úgy látszik, én is tudok nekik tanítani egy csomóféle mozgást. Így a fejlesztés kölcsönös!
Érdekes tárgyakat raknak olyan helyre, ahol még nem levadászható számomra, de ki fogom találni, hogy jutok el oda... :)
Ha elborulok, nem kapdosnak fel sírva-remegve, hogy uramisten, minden rendben van-e, nem vígasztalnak rögtön ölelgetéssel meg puszilgatással, de ott vannak, és ha sírok, akkor azért megsimogatnak, de mindig nevetni igyekeznek, én meg átlag négy másodperc alatt rájövök, hogy az ilyen borulásoknak legtöbbször "nagyobb a füstje, mint a lángja".



Azt is szeretem, hogy engedik, hogy kísérletezzem. Apa mesélte, hogy egyszer a játszótéren ezt mondta egy anyuka a kisfiának, aki felmászott a padra: "Jól, van, majd meglátod, leesel, és ripityára töröd a gerincedet meg a nyakcsigolyádat...". Hát Apa nagyon kivolt ettől, mert szerinte az ilyen beszólásoktól csak kudarckerülést tanulhat az ember, nem óvatosságot.
Persze Apa sokat dögönyöz engem, néha megforgat a levegőben, azt sem tudom, hol áll a szoba, de jókat kacagok ilyenkor. És amióta kapaszkodva álldigálok, mindig megmászom az Apa-hegyet, meg az Anya-hegyet, és már simán átjutok rajtuk.
Sőt, tegnap óta emelgetem a lábam, hogy fel tudjak mászni az ágyra. Hát hajrá!
Anyáék most szereztek be egy remek tollasütő-szettet, alig várják, hogy mehessenek velem a parkba piknikezni, meg tollaslabdázni. És persze vár minket a strand is, rengeteg vízzel meg pancsolással!



De addig is szétnézek kicsit, amíg nem vesznek észre! :)