2012. június 29., péntek

KÉPEK KépEK kÉPEk képek KÉpEK:)

Állok...így más a világ.de vidám!!!!!!!!!!!!!!!!!
Séta anyával:)
Anya pocakján jó:)
Csipcsirip:)
Amíg apa hangszerezik, addig a Klaudiával hűsölünk:)
Apa a Francia Dani bácsival zenél:)
Megállíthatatlanul közlekedek:)
Vigyoriiiiiii:)
Apa fáradtan néz a nagy séta után:)
Nagyival:)
Átmászok minden akadályon:)
Nagytata ölében:)
Nagytata és Nagyi lovagoltatnak...:)
Hanna iszik:)

2012. június 8., péntek

Hogyan legyünk babák... MOZGÁS






Amikor én Anya pocakjában volta, Apa és Anya sokat beszélgettek arról, milyennek kell lennie egy jó szülőnek. Aztán persze tudták jól, hogy a gyakorlatban minden annyira más lesz. Végül néhány alapelvnél maradtak, és azt a módszert választották, hogy figyelik a reakcióimat. Altatásnál is, etetésnél is, játéknál is, mozgásnál is. Azt hiszem, szaknyelven úgy mondják, hogy igény szerint csinálunk mindent. Ennek én nagyon örülök, mert Apa nem dögönyöz tovább, mint ameddig nekem jólesik, Anya nem töm meg csak azért, hogy egész éjjel jól aludjak, és a hintában sem kell jól éreznem magam, ha nem akarom. :D
Apa és Anya a sok alapelv közül egy nagyon fontosat mindenképpen, tűzön-vízen visznek. Ez a mozgásfejlődésemmel kapcsolatos.




Életünk 100%-ban mozgás-alapú. Ennek, ha úgy tetszik filozófiája van. Idő ott adódik, ahol mozgás van, a mozgás pedig változást jelent - mindig az Újat a Régi ellenében. Dobog a szívünk, dolgozik bennünk az egyensúlyérzék, áramlik a vérünk, születnek a sejtjeink. Csupa-csupa ciklikusság, körforgás, visszatérő ritmus. Hát éppen ezért az Élet feltétele az, hogy megmozduljunk.

Amikor Anya pocakjában laktam, sokat mozgolódtam. Még a születésem előtti napokban is járt kezem-lábam, és azóta se állok le. Anya még mozgástrén8ingen is részt vett ezalatt az idő alatt. Meg néha otthon megtáncoltatták egymást és engem, csak úgy, vidáman, összeölelkezőn. Ekkor még én voltam a láthatatlan harmadik.

Aztán megszülettem. A legérdekesebb az volt, hogy az ujjaimat rögtön nagyon sokmindenre kezdtem finoman használni, Apa meg is van róla győződve, hogy ez az egyik fontos jel, ami arról tudósít, mi mindent kell figyeljenek majd, ha meg akarnak ismerni. Hamar meg is fogtam az első tárgyat, sőt, szinte rögtön két kézzel játszottam két különböző játékkal. Apa szerint ezt fontos tovább figyelni.

 Ilyen voltam, amikor hazahoztak! XD

A mozgás stimulálja az idegrendszert, fejleszti a már meglévő és a még ki nem alakult izomzatot, ízületeket erősít, de ami a legfontosabb: segít megtapasztalni a világot és saját magunk jelenlétét a világban. Ezért nagyon jó, ha minél nagyobb tér áll rendelkezésre a mindennapi játékainkhoz.

Kaptam egy nagy szobát, ami igazából olyan, mint egy nagy foglalkoztató szoba. Már külön alszanak Anyáék, csak akkor jönnek át hozzám, ha felsírok este. (Én persze szeretem, ha ott vannak, ezért néha többször is becsalom magamhoz őket...) A napokban meg csinálnak nekem egy igazi extrém babajátszósarkot, már alig várom, hogy tudósíthassak arról is, milyen lett!



Az egyik nagyon fontos dolog, hogy Apa és Anya NEM segítenek bizonyos mozgások kivitelezésében. Amit nagyon nem szeretnek, ha valaki "Jár a baba jár-t" játszik a gyerekkel, velem nem is engedik ezt senkinek. Pedig már állok, ha kapaszkodom, de saját magam húztam fel magamat az ágy mellett, és kezdtem gyakorolni ezt a képességet. És már araszolok is az ágyba kapaszkodva, de ők soha nem járatnak engem.
Ennek örülök, mert magamnak kell ügyessé válnom a járáshoz is, nem pedig a bébikomp mint babamankó segítségével. Ugyanis ha meglesznek a megfelelő alapjaim (izomzat, ízület, koordináció), akkor magamtól ügyesedem majd, és 100%-ban én leszek a mozdulatomban!


A mozgás erőltetett előrehozása ugyanis több kárt hoz, mint amennyi hasznot hoz. Gondoljunk csak bele. Ha valaki szaltózni akar, de nem esik át a bukfenc, a fejenállás, a kézen átfordulás fázisain, hanem rögtön pörögni akar a levegőben, akkor annyi rossz fizikai tapasztalat kerülhet az izommemóriába, amennyit néha egy élet is elég kipucolni onnan. Van, hogy valakinek sikerül, és megy, de ez inkább csak a véletlen, vagy a nagyon ritka adottság eredménye lehet. Például ezért van, hogy Apa nem hagyja a diákjait egy-egy feladat elvégzése után "rossz" emlékkel hazamenni a próbáról, nehogy a negatív tapasztalat rögzüljön.

El kell jutnunk egy-egy új képesség megtapasztalásáig, de önállóan. Az például jó és vidám dolog, ha láthatom, hogy ők mi mindent csinálnak. Apa néha kézen áll, meg fejen áll, olykor jumpstyle-ugrabugrát rendez nekem, Anya gyakorolja a hastánc-mozdulatokat, és mindketten játszanak velem. Sokszor csak fekszenek a szőnyegen, és azt csinálják, amit én. Ők is utánoznak engem, és ez nagyon vicces - úgy látszik, én is tudok nekik tanítani egy csomóféle mozgást. Így a fejlesztés kölcsönös!
Érdekes tárgyakat raknak olyan helyre, ahol még nem levadászható számomra, de ki fogom találni, hogy jutok el oda... :)
Ha elborulok, nem kapdosnak fel sírva-remegve, hogy uramisten, minden rendben van-e, nem vígasztalnak rögtön ölelgetéssel meg puszilgatással, de ott vannak, és ha sírok, akkor azért megsimogatnak, de mindig nevetni igyekeznek, én meg átlag négy másodperc alatt rájövök, hogy az ilyen borulásoknak legtöbbször "nagyobb a füstje, mint a lángja".



Azt is szeretem, hogy engedik, hogy kísérletezzem. Apa mesélte, hogy egyszer a játszótéren ezt mondta egy anyuka a kisfiának, aki felmászott a padra: "Jól, van, majd meglátod, leesel, és ripityára töröd a gerincedet meg a nyakcsigolyádat...". Hát Apa nagyon kivolt ettől, mert szerinte az ilyen beszólásoktól csak kudarckerülést tanulhat az ember, nem óvatosságot.
Persze Apa sokat dögönyöz engem, néha megforgat a levegőben, azt sem tudom, hol áll a szoba, de jókat kacagok ilyenkor. És amióta kapaszkodva álldigálok, mindig megmászom az Apa-hegyet, meg az Anya-hegyet, és már simán átjutok rajtuk.
Sőt, tegnap óta emelgetem a lábam, hogy fel tudjak mászni az ágyra. Hát hajrá!
Anyáék most szereztek be egy remek tollasütő-szettet, alig várják, hogy mehessenek velem a parkba piknikezni, meg tollaslabdázni. És persze vár minket a strand is, rengeteg vízzel meg pancsolással!



De addig is szétnézek kicsit, amíg nem vesznek észre! :)



2012. május 23., szerda

Vicceskedő album 3.

A mostani sorozat minden képaláírása így kezdődik:
ÉPP MOST LÁTTAM ...

A Passió című filmet Mel Gibsontól!

A bárányok hallgatnak című filmet Anthony Hopkinssal!

 A Cápa című filmet Spielberg bácsi repertoárjából!
A Keresztapa című trilógiát, Al Pacino főszereplésével!

A Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten-t, Jancsó Miki bácsitól... és csakazértis füttyögök!

A Másnaposok című vígjátékot és A nagy zabálás című klasszikust egyben!
A Hatodik érzék című horrort, Bruce Willissel... azóta Budapesten is Bruce Willist látok...

A Harcosok klubja című filmet Brad Pitt és Edward Norton főszereplésével...

Robert Pattinson és Kristen Stewart alakításait a Twilight-szériában...

Holnapután című fázós apokaliptikus mozit

A magyar valóságot régen...

 A magyar valóságot ma...

Robert Pattinson és Kristen Stewart alakítását minden másban...

2012. május 7., hétfő

Újratöltve - elgondolkodóban

Anya képe(i) mosolyog(nak) rám esténkét a falról

Hát, ismét nagy kihagyással, de annál nagyobb lelkesedéssel írok újra. Anya lejelentette a húsvéti pihenésünket, ezért én inkább folytatom onnan. :) Pedig annyi élmény ér minket, hogy alig győznénk írni, de olyan sokminden adódott össze, hogy bizony nem mindig van erőnk a géphez kuporogni. Legalábbis blogíráshoz. Inkább mostanában sokat sétálunk, és néha kávézunk is egyet kikapcsolódásképp, én meg jól kilesem, hogy Apa mennyi pénzt rejt a zsebébe... :)
Vagy csak jól odafigyelünk Apára, amikor éppen azt kellene mondanunk, hogy "Kakukkpuki"...
Szóval amolyan sétálgatós, nembeöltözős idő lett, és úgy látom, ez Apát és Anyát a szabadba csalja. Ezt persze nem bánom, alig várom, hogy frankó piknikeket csapjunk, mondjuk az új villanysütőnkben készült ételekből! :)
Mert hát Húsvétkor azért kiderült, piknikezni azt tudunk!!! :)
Most már otthon a szobában is, mert Apa és Anya csináltak nekem egy játszósarkot, ami persze csak arra jó, hogy lehessen honnan megszöknöm!

Apa közben csinálja a jogosítványt, már vezet, igaz, néha elégedetlen magával (és soha nem a gyalogosokat meg a biciklistákat szidja)! Járunk baba-mama klubba a református egyház szervezésében, meg már majdnem eljutottunk a Kerekítőre (amolyan baba-mama közös játék), csak Anya otthon hagyta a pénztárcáját. Úgyhogy vannak turpisságok az életben, de alapjában véve jókat mulatunk!
Két hétig nagyon ki voltunk dőlve, Apa és Anya is jól lebetegedtek, Apának még az egyik fogából is letört egy darab, de szerencsére én anyatejes baba lévén egészen jól tartottam magam, csak náthás voltam, igaz, azt jó sokáig. De bárhogy igyekeztem, nem tudtam elrejteni az orrcseppeket, pedig szerettem volna, mert a végére már nagyon utáltam a sok orrsziporszizást.
Meg azt se szerettem, hogy emiatt például babaúszásról is sokszor lemaradtunk, de azért legutóbbi vasárnap újra voltunk. Kicsit megszeppentem, de a végére megint jókat kacarásztam. Sőt, estére egészen mulatós volt a kedvem, mikoris Anyára rájött, hogy Supergirl-öset játsszon velem!

Hát ilyenek a mi kis hétköznapjaink. Aztán persze sokat gondolkodunk azon, mi is lenne jó hosszú távon. Apa nem szereti azt a hagyományos iskolarendszert, ami nálunk Magyarországon van, mert szerinte csak az intellektuális képzésre helyezi a hangsúlyt, aminek következtében a technicizált világot tökéletesen használjuk már 6 éves korunktól, de közben semmit nem fordítunk lelki dolgaink karbantartására. Ezt is tudni kell, azt is tudni kell, a gyerekek közben hamar elhagyják a játékot, azt a játékot, ami a testi tapasztalás és élményszerzés segítségével tanít önkontrollt, társismeretet, empátiát, türelmet, és saját határaink feltérképezését.
Apa szeretné, ha én majd olyan helyen lehetnék gyerek, ahol szabad gyereknek lenni, meg engednek játszani, és játékon keresztül tanulni, és ahol azok, akik minket tanítanak, szintén mernek velünk oldottan és felszabadultan játszani és kommunikálni.
Elvégre évszázadokat éltünk már le a tekintélyelvűség jegyében, és hát hamar kiderült, hogy az semmire sem jó. Mégsem váltunk. Maradunk a biztonságos bástyák védelmi vonalában, és nem tárulkozunk ki. A felnőtt a gyerek felé márpedig meg kell tegye, mert a gyerek a felnőtt felé csak akkor tud. És ha nem ismerjük egymást, félni fogunk egymástól. És azt hisszük, hogy magunknak kell boldogulnunk. Pedig vannak mások is, ugyanabban a világban, ugyanazokkal a körülményekkel, ugyanazokkal a nehézségekkel. Ha ezt tudjuk, az sokkal könnyebbé teszi a lelkünket, mert nem kell azt hinnünk, hogy tökéletesnek kell lennünk. Hát, nem is vagyunk azok. Addig jó, amíg így haladunk szépen lassan a jobbá válás felé. És persze közben tudunk jóízűeket nevetni!

2012. április 25., szerda

Gyorsjelentés

Inkább képek, majd apa tollával lesz szöveg bőven:)
Így utaztunk....:) Sok sok sok minden történt amióta legutóbb hírt adtam magamról. Én Komáromi Hanna Mikolt már eszek gyümölcsöket és gabonapépet és túl vagyok(majdnem túl)az első náthámon, és voltam Húsvétolni nagyon messze innen Pápától, Csokonyavisontán. Ezt a sok mindent mutatom be most képeken:) Közben apa vezetni tanul,most is vizsgára készül...egészségügyire. Mert a vezetés bajjal is jár néha, és jó ha az ember tudja mit tegyen ha baj történik...de NE történjen! Anya falvédőt festett nekem a héten, ha fent lesz a falon, majd megmutatom:) Apa és anya egész héten köhögtek, de már ők is jobban vannak. Közben itt a tavasz, csak tegnap is esett az eső. De már zöld minden, és nemsokára már egész nap lehet kint lenni és nézni a felhőket meg a fákat és a darazsakat meg a madarakat. Azt nagyon szeretem, ha sétálunk, mert olyankor nézhetem az égbenyúló lombokat:)Anya közben mindig mesél, hogy éppen milyen boltba megyünk és milyen szép ez a nap is:)Remélem hamar kilábalok már a náthából, eláll a szél(mert napok óta szeleskedik)és sokat megyünk:) Nah, most a képek:) Csokonyai kiságyamban randalirozok:)
Itt éppen délutáni szunya van...csak én már játszom...a flakonnal...:)
Apa borsót vet...nagytata befogta őt kertészkedni:)
Nagyitól sok sok nyakipuszit kaptam...cuppdejó:)
Meg Nagyival tornáztuunk is:)
Anya ezt vacsorázta...ebből lett a szalonnasütéses tejciii:)
Bárcsak lenne már fogam....én is ilyet ettem volna....:)
Anyával néha így mentünk sétálni:)
Sokat sétáltunk együtt Barnussal is:)Ő az egyik unokatesóm, aki néha kicsit zajos, de nagyon megszerettük egymást:)
Ez a kép még itthon készült, de jó nagyinááál:)
Nagytata vigyázott rám és Barnira, éppen mesélt nekünk:)
Már úgy tudom ki be tenni a cumit, ahogy akarom:)
Ica nagynéni a Barni ölébe tesz éppen:)
Végül is néha kell, hogy nyakunkba vegyük a világot:)
Igyekszem még sok képet feltölteni, addig is sok pusziiiii:)